Ma busszal jöttem haza. Szeretek buszozni. Jó nézni az eget és hallgatni az embereket, és mindig megtudok valami fontosat. Ma például azt, hogy miért nem jók semmire a fiatalok.
Velem szemben egy hatvan körüli férfi és egy valamivel fiatalabb nő beszélgetett. Ismerősök lehettek, együtt utaztak hazafelé és közben kiderült, hogy az úr mindent tud. Tényleg, kijelentette, hogy ő bizony tudja, hogy mi a baj a mai fiatalokkal és jó hangosan el is mondta. Úgy, hogy a buszban minél többen hallják. Hallgattuk, nem tehettünk mást.
A beszélgetés onnan indult, hogy a nő elmesélte, hogy mennyire elfoglaltak az unokái. Mindig fáradtak, sokat tanulnak és nincs idejük semmire. Ilyenkor csak ritkán járnak ki a nagyihoz, mert minden napra van valami külön óra, és este is sokáig tanulnak. Ha hétvégén nincs lecke, akkor meg örülnek, ha pihenhetnek. Az nem derült ki, hogy melyik iskolába járnak, és mennyi idősek, mert a lélegzetvételnyi szünetben a mindent (is) jobban tudó úr átvette a szót. Hogy nem úgy van az! Mert a fiataloknak mindenre lenne idejük, ha nem nyomogatnák állandóan azokat a kütyüket, és nem lógna a fülükből a zsinór, amin olyan hangosan szól az a rettenetes ricsaj, hogy még a mellette lévőket is zavarja. Erre néhány fiatal, akiknek zsinór lógott a füléből döbbenten ránézett, de a férfi a mindentudásának a biztos tudatában tovább monologizált. Azért azt észlelte, hogy megnőtt a hallgatósága és láthatóan élvezte a hirtelen jött érdeklődést.
Tehát, a példának okáért van Ő. Aki szintén járt iskolába, és szerénytelenség nélkül mondhatja, hogy mindig nagyon jó tanuló volt. Elég volt, ha meghallgatta az órán a tanárt és már nem is kellett otthon tanulnia. Olvasni ugyan nem szeretett, de jó volt számtanból, és a kémia volt a kedvence. A szódavíz képletét például még mindig tudja, pedig, milyen régen tanulta. (Erre azért pár srácon erősen erőt vett a rángógörcs, alig bírták visszatartani a feltörő nyerítést. Becsületükre legyen mondva, megállták. Csak egymásra nem mertek nézni, mert akkor hisztérikus röhögés lett volna a vége. Így aztán hallgattuk tovább a rendkívül tanulságos előadást, bár a szódavíz képlete nem derült ki.)
És őt mindig kikérdezte az anyukája és ő mindig fejből felmondta a leckét, még akkor is, ha bele se nézett a könyvbe. De neki még így is maradt ideje focizni, mert azt mindig nagyon szeretett, és milyen jó, hogy ennyi új stadion épül, mert ők csak a grundon játszhattak, a maiak pedig már a fűtött gyepen rúghatják a bőrt. (Érdekes reakciók mutatkoztak az arcokon. A röhögés már elmúlt, most a fuldokló düh jelei ültek ki, de még mindig hangtalanul.) Az öregúr nem zavartatta magát, folytatta a mondanivalóját. A mai fiatalok udvariatlanok, nem adják át a helyüket a buszon, csak a kütyüket bazirgálják, nem hallgatják meg az öregek tanácsait és egyáltalán milyen nyelven beszélnek, mert ő bizony sokszor nem is érti mit mondanak. Bezzeg, ha most is jól nyakon vágnák őket a tanárok és a szülők is jól megnevelnék őket, akkor nem lenne ez a világ és mindenki tudná, hol a helye és kinek mi a dolga.
Na, itt szakadt el egy 16 év körüli srácban valami. Megszakította a monológot és megkérdezte: – Mégis mi lenne a dolgunk, Papa?! Az öreg meghökkent, nem értette miért kell egy kinyilatkoztatást kérdésekkel megzavarni, és valljuk be, a válaszra sem volt felkészülve. Azért kivágta magát, mert kiegyenesedve a fiú szemébe nézve közölte, hogy: – Az engedelmesség. És itt tört ki a röhögés szinte mindenkiből. Még a szemben ülő, engedelmesen hallgató nő is somolygott, és bevallom én is alig bírtam visszafojtani a mosolyomat. (Madzag lógott ki a fülemből, látványosan nem figyeltem. Igaz, a zenét már rég lekapcsoltam, hogy jobban halljam a műsort.) A férfi rettenetesen zavarba jött és nagyon dühös lett. Láthatóan nem volt hozzászokva, hogy ellentmondjanak neki, hogy nevessenek rajta, hogy az ő szavainak nincs foganatja. Ahelyett, hogy az áhítattól ájultan innák minden szavát, kinevetik, ezért fennhangon közölte, hogy lám-lám ő erről beszélt. Azért nincs rend és fegyelem ebben az országban, mert ilyen alakok mint mi, még mindig szabadon mászkálnak. Bezzeg, ha a régi hatalom még mindig a helyén lenne, akkor itt is más lenne minden.
Már nem figyelt rá senki, de még hallottuk amit mond. A busz beért a végállomásra, leszálláshoz készülődtünk, de a srác még visszaszólt neki:
– Tudja Tata, nagyon jó, hogy az a régi hatalom már nincs meg, bármelyik is volt az. Van helyette másik.
Mosollyal köszöntük meg neki, hogy kimondta azt, amit gondoltunk, csak nem mertük elmondani. Talán mégsem olyan elveszett az a mai generáció.
Kommentek